Ez az iromány viszont nem erről fog szólni. Másról viszont igen.
Jeromos nem szerette a bezártságot. Világ életében arra vágyott, hogy megtapasztalja, milyen a világ az üveg túloldalán. Állandóan csak bámult ki az üvegen át. Szeretett volna másokkal is találkozni, szerette volna tudni, milyen amikor simogat a szél ha az arcához ér meg ragyog a nap meg a hold az égen meg a többi rész a szállj el kismadárból. Cipőt annyira nem szerettem amúgy, mert kopasz volt - de azért még azt is bevállalta volna hogy vele összefut az utcán, ha csak egyszer kimehetne.
Jeromos szabad akart lenni. Allergiás volt a rabságra. Sokat köhögött meg fájt a háta. Tudta, hogyha sikerülne kijutnia, minden rendbe jönne, és el se tudta mondani mennyire boldoggá tenné, ha kimehetne. Azt is tudta viszont, hogy ez lehetetlen.
Vége.
Csak vicceltem, ez nem egy szomorú történet, ne féljetek.
Történt egyszer ugyanis, hogy a kis hülyegyerekek, akik kint voltak természetesen, úgy rúgták véletlenül a labdát - mert nagyon szerettek fotballozni, de nagyon bénák voltak, mer magyarnak születtek szegények - hogy az betörte az üveget.
Jeromos kikerült. A külső világba. Soha nem hitte, hogy ez vele megtörténhet. De most igen. Kint van. És nem örül neki.
Jeromos ugyanis egy aranyhal volt.
Hogy mi ebből a tanulság? Az hogy hülyevagy a kurvanyád.
Viszont hal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése